
A Dunántúl hagyományosan erős gazdasággal bír és ennek kapcsán több szektor is említhető. Somogy vármegye esetén az egyik legfontosabb a turizmus, ám éppen a megyeszékhely az, ahol kicsit más irányt vettek a folyamatok
Magyarország gazdasága méretéhez képest meglepően sokrétű. A kedvező természeti adottságoknak köszönhetően sok helyen jelentős szerepet tölt be a mezőgazdaság, ugyanakkor számos térségben sokkal inkább az ipari fejlődés emelhető ki. Sok esetben az ágazatok szervesen kapcsolódnak is egymáshoz, de lokálisan akár más szektorok is képesek kiemelkedni, alkalmazkodva az említett adottságokhoz. E tekintetben külön figyelmet érdemel a turizmus és a Balaton kapcsolata, amely időszakosan több vármegye gazdasági életét is nagymértékben formálja.
A balatoni idegenforgalom előnyeit – és sokszor hátrányait is – leginkább a tóparti települések élvezik, de közvetve a környező városok és a Balaton-felvidék falvai is profitálnak belőle. Az ennél távolabb fekvő térségek azonban, bár földrajzilag nincsenek messze, nem tudják kizárólag erre az ágazatra alapozni gazdaságukat. Így van ez Somogy vármegye központjában, Kaposváron is. Habár a vármegye több része erősen kötődik a balatoni turizmushoz, legnépesebb városának gazdasága mégsem ezen nyugszik, ezáltal Kaposvár állás térképe is mást mutat.
A helyi vezetés ugyanis a turizmustól eltérő lehetőségeket keresett a fejlődéshez és úgy tűnik, hogy erre az ipar kínálta a legjobb irányt. Ennek megfelelően Kaposvár állás felhozatalában a munkahelyek nagy hányada ma is a városban működő ipari üzemekhez köthető, ráadásul az elmúlt évek tendenciái is rendkívül biztatóak ezen a téren. A város ezzel szépen illeszkedik a többi jelentősebb dunántúli gazdasági csomópont sorába, hiszen ezeknél a településeknél is az ipar teremtette meg a gazdasági biztonság alapjait.
A gazdasági fejlődés kapcsán persze nem állíthatjuk azt, hogy az kizárólag az ipar révén lehetséges, ugyanakkor az elmúlt években itthon is jellemző tendencia, hogy az egyes régiók előrejutása gyakran ennek a szektornak köszönhetően valósul meg. Az ideális helyzet persze az, ha egy térség egyszerre több lábon képes állni és ezen belül különböző szektorokra támaszkodhat, hiszen ez munkaerőpiaci szempontból is bővíti a lehetőségeket, illetve a gazdaság általános állapotát is képes javítani, e két tényező pedig egymással szimbiózisban létezik.

Kaposvár esetében is hasonló a helyzet, de összességében azért azt mondhatjuk, hogy a város állásai közül a legtöbb ma is a helyi ipari cégekhez kapcsolódik, aminek kapcsán egy kuriózumot is érdemes említeni. Itt működik ugyanis Magyarország jelenlegi utolsó cukorgyára, ami Kaposvár állás palettájának is rendkívül fontos része. Az ipari üzemek eleve nagy létszámú, széles rétegek számára képes állást kínálni, és ez itt sincs másképp.
Az itt készülő termékek nemcsak a kis- és nagykereskedelemben játszanak fontos szerepet, hanem számos más területen is hasznosulnak. A város ipari kínálata ugyanakkor nem ér itt véget, hiszen Kaposvár állás kínálatában többek között tejüzem, húsfeldolgozó vállalat és állateledel-gyártással foglalkozó cég is képviselteti magát. Ez a fajta ipari stabilitás pedig hatalmas fegyvertény, hiszen ez nem minden térség sajátja. A régi iparvárosok közül sokan éppen ennek ellenkezőjét tapasztalják, így például egy állás Salgótarján városában ma már sokkal kisebb valószínűséggel kapcsolódik ehhez a szektorhoz, mint az évtizedekig tartó ipari virágzás idejében.
Bár Kaposvár állás kínálatában a legtöbb munkahely valóban az iparhoz köthető, a város gazdasági stabilitása több tényezőn alapul. Fontos szereplő például a helyi egyetem, amely az ország egyik legkorszerűbb felsőoktatási intézménye. Az egyetemek nemcsak a jövő munkavállalóinak képzésében játszanak kulcsszerepet, hanem önmagukban is komoly munkaadónak számítanak, ennek megfelelően pedig az oktatási szektor is számos állást biztosít a városban és a környéken élőknek is.
A turizmus hatása ugyan már nem mérhető a balatoni szinthez, de a város idegenforgalma mégis figyelemre méltó. Kaposvár kulturális és építészeti öröksége, valamint különböző látnivalói sok látogatót vonzanak. A helyi gyógy- és élményfürdő egész évben üzemel, ami jelentős előnyt jelent a szezonális balatoni kínálattal szemben. Ennek köszönhetően ebben az ágazatban is számos munkahely jött létre.
A város jó példát mutat arra, miként képes egy dunántúli település saját útját járva is biztos alapokra helyezni a gazdaságát. Az évtizedekkel ezelőtt kitűzött célok mentén sikerült egy olyan erős, sokak számára megélhetést nyújtó struktúrát kialakítani, amely napjainkban is stabilitást ad. A jelenlegi folyamatok azt jelzik, hogy ez a fejlődés a jövőben sem torpan meg, sőt további előrelépések várhatók. Ezért egy kaposvári állás ma és a későbbiekben is megbízható lehetőséget jelenthet az álláskeresők számára.