Hidegburkolásnál ajánlott a csempeszintező alkalmazása

A tavasz beköszöntével remek lehetőség nyílik a tél során alaposan megtervezett felújítási munkálatok elkezdésére. Ha a tervek között a konyha, fürdő vagy előszoba padló- és falburkolási feladatai is szerepelnek, akkor a csempeszintező egy igazán hasznos segédeszközként szolgálhat.

A kivitelezéssel több szempontból jobb megvárni a szép időt, hiszen ilyenkor az útban lévő bútorokat könnyedén ki lehet vinni a szabadba, valamint az sem jelent gondot, ha állandóan nyitva lesz az ajtó a sürgés-forgás során.

A régi felületek felújítása mindenképpen bontással veszi kezdetét, majd a felületek kiegyenlítését követően történhet az új burkolat fektetése. Itt lép képbe a csempeszintező. De pontosan mi is ez az eszköz?

Mire és mikor használható a csempeszintező?

 

A hidegburkolás alkalmával égetett kerámiából készült vagy természetes kövekből létrehozott lapokat fektetnek a padlóra, illetve helyeznek fel a falakra. A művelet maga nem igazán bonyolult, főként egy jól előkészített, egyenletes felületre, de könnyen követhetők el kezdő vagy akár haladó hibák is. A csempeszintező ezeket hivatott kiküszöbölni.

Bár a lapok ragasztóágyba helyezése után megtörténik az egymáshoz viszonyított vízszintbe állítás, de ez olykor kevés. A további munkálatok során, illetve a ragasztó száradási ideje alatt történhetnek anyagmozgások, amik néhány mm-es eltérést hoznak létre. A csempeszintező segítségével ez könnyen elkerülhető. A célja, hogy stabilizálja a beállított alaphelyzetet, tehát megtartsa a továbbiakban a teljesen egyenletes térfelszínt. Különösképpen előnyös a nagyméretű és vékony lapok használatánál.

A csempeszintezővel bárki elboldogul

Ha úgy döntene, hogy inkább saját kezébe veszi a dolgokat, mert a mesterek csak hetek-hónapok múlva érnének rá a burkolás kivitelezésére, akkor semmilyen körülmények között se mellőzze a csempeszintező termékek használatát. Kezdőként a leginkább ajánlott a TLS-PRO nagy, illetve a TLS-BASIC kis ékes lapszintező alkalmazása. Ezekkel bárki elboldogul, ugyanis a kezelésük rendkívül egyszerű.

A rendszer alapvető elemei a talpak, amik fugatávtartóként is működhetnek 1-5 mm szélességben. Ezek alsó része a csempe alá kerül, a felső fülbe pedig egy speciális ék lesz elhelyezve, ami az egymás mellett lévő 2 darab csempe helyzetét stabilizálja. A lapok méretétől függően oldalanként akár 2 vagy több csempeszintező is behelyezhető a biztonság érdekében.

Sajátos csempeszintező típusok

Az ékes rendszerek mellett található még a TLS kínálatában csavaros és újrafelhasználható csempeszintező is, amikkel szintén jól lehet boldogulni, bár inkább a gyakorlott kezek részére ajánlott a kezelésük. Az alapelv mindig az, hogy mindegy milyen, de valamilyen típust megéri alkalmazni, mert így garantálható a kívánt siker elérése.

Mivel a választék széles, ezért nem lesz nehéz rátalálni az igényeknek megfelelő formátumra. A minőség minden téren első osztályú, a költségek pedig kedvezőek. Végezze Ön a burkolást vagy profi szakember, a csempeszintező rendszereknek hála nehezen lehet majd a végeredményben kivetnivalót találni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás