lakásfelújítás

Az 5 leggyakoribb hiba, amit a teljes körű lakásfelújítás alatt elkövethetünk

Ha az otthonunk újragondolása a cél, nem bagatellizálhatjuk el az előttünk álló feladat fontosságát –és nehézségét sem. Azok a személyek talán, akik még „szűznek” számítanak a témában, úgy gondolhatják, a kétségtelenül izgalmas munkálatok során nem vár az emberre semmilyen veszély – a valóságban viszont nagyon is megüthetjük a bokánkat, ha nem kellő finomsággal nyúlunk a lakásfelújítás témájához.

Mire figyeljünk a lakásfelújítás során?lakásfelújítás

Abban az esetben, ha még a munkafolyamatok elkezdése előtt áll, valószínűleg hasznosnak fogja megítélni jelen írásunkat, hiszen összegyűjtöttük azt a legtipikusabb 5 bakit, amit a teljes körű lakásfelújítás során elkövethetünk. Az első és talán a leggyakoribb mellényúlás, ha a projekt előtt nem gondoljuk végig, mit is akarunk egészen pontosan, illetve nem vagyunk tisztában a saját anyagi és szabadidő forrásunkkal.

A témában járatos személyek valószínűleg most bőszen bólogatnak, hiszen tudjuk jól, az a lakásfelújítás vagy építkezés, amit tényleg fed az arra szánt pénz, ritka, mint a fehér holló. Számoljunk rá, hogy a végösszeg jóval felülmúlja majd a kezdetben meghatározott büdzsét – így, ha módunkban áll, inkább spóroljunk még néhány hónapot, nehogy a projekt közben kelljen kényszerpihenőt fújni.

 

A második, szintén fájdalmas hiba, hogy a sebtében választott munkások, legyen szó villanyszerelésről vagy a falak kifestéséről, nem megbízható szakemberek. Figyelem! Nagyon sok múlik a szakember kiválasztásán, és ez tipikusan az a kategória, amit nagyon nem érdemes elgarasoskodni. Ne legyünk restek a neten kutatómunkába fogni, és a különféle fórumokon érdeklődni a kiszemelt szolgáltatóról.

Fontos a pénz a lakásfelújítás soránlakásfelújítás

Ha az árajánlat kérdése kerül szóba, ne elégedjünk meg addig, amíg nem kapunk tételes ajánlatot. Még ha borsosabb is az ára, azokat a szolgáltatókat válaszuk inkább, akikről sül a profizmus. Egyébként érdemes meggondolni a generálkivitelező kérdését is. Ő az a személy ugyanis, aki a háttérből irányítja az eseményeket, a projekt végéig a kezében tartva a szálakat – így talán a kedves megrendelő fél, azaz mi nem őrülünk bele teljesen a lakás teljes körű renoválásába.

A harmadik tipikus baki a lakásfelújítás során, hogy mi magunk nem vagyunk eléggé felkészülve a feladatra. Ahhoz, hogy végig az irányításunk alatt tartsuk az eseményeket, és tudjuk, mi történik egészen pontosan – ergo, hogy ne verjenek át – nem szabad laikusként besétálni egy ilyen nagy kaliberű projektbe. Kicsit kell érteni mindenhez – persze ez nem azt jelenti, hogy építkezővé kéne avanzsálni, sutba dobva a szakmánkat, csupán azt, hogy egy alaptudás szükségeltetik ahhoz, hogy sikeres legyen a felújítás.

Mire figyeljünk még a lakásfelújítás alkalmával?lakásfelújítás

A negyedik számú alapszabály már a bútorozási fázis részét képezi, és így hangzik: pontos paraméterek és az alaprajz nélkül nem szabad semmit sem megvenni! Persze, főként mi hölgyek, néhanapján hajalmosak vagyunk „beleszerelmesedni” ebbe vagy abba a kanapéba, konyhabútorba vagy bájos asztalkába- aztán odahaza jön a feketeleves, ugyanis a méregdrágán megvett álomegység nem illik sem ide, sem oda.

A lakásfelújítás nem játék, így kellő komolysággal kell hozzáállni a vásárláshoz is. Végül, de nem utolsó sorban: ne vegyünk meg mindent egyszerre. Amíg dübörög a felújítás, a háztartásban is áll a bál. Minden szanaszét, minden koszos, poros, rumlis. Egy ilyen környezetben nem szívesen tárolnánk a méregdrágán megvett, ritka bútort. Ha már rend van, elkezdhetjük feltölteni a szobákat is, de addig, amíg a koszé és a rendetlenségé a főszerep, inkább fogjuk vissza magunkat a vásárlással.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás