A bojler csere nagy tapasztalatot kíván

A meleg víz ellátásról többféleképpen is gondoskodhatunk, ám kétségtelen, hogy az elektromos vízmelegítő mind közül az egyik legkényelmesebb megoldást kínálja. Ugyanakkor feltétlenül érdemes szem előtt tartanunk, miszerint a bojler csere, illetve a karbantartás időnként még akkor is elkerülhetetlen, ha amúgy az egység látszólag jól működik és ellátja a feladatát.

Ennek legfőbb oka a működési mechanizmusban keresendő. Akárcsak a konyhában használatos vízforraló, úgy a bojler is egy fűtőszál segítségével éri el a kellő hőfokot. Ahogy az előbbi esetében gyakorta tapasztalhatjuk, a vízkő bizony nagyon komoly problémákat okoz, méghozzá igen rövid idő alatt.

Ám míg egy vízforraló kapcsán ezt a gondot könnyedén orvosolhatjuk, addig egy meleg víz tároló vonatkozásában korántsem ilyen egyszerű a dolgunk. Ezeknél a berendezéseknél ugyanis nem férünk hozzá a fűtőszálhoz, így annak karbantartását sem tudjuk időről időre elvégezni. Ez pedig azzal jár, hogy az évek alatt jelentős lerakódás keletkezik a felületen, ami a hatásfok számottevő csökkenését hozza magával.

A bojler csere alapos megfontolást kíván

 

Amennyiben a fogyasztás drasztikus emelkedését tapasztaljuk, vagy esetleg azt látjuk, hogy a szokásosnál jóval többet üzemel a vízmelegítő, akkor joggal gyanakodhatunk meghibásodásra. Nagyon fontos, hogy ne álljunk neki mi magunk a szerelésnek, mert kellő tapasztalat hiányában ez komoly veszélyeket rejthet magában. Hívjunk szakembert, így biztosak lehetünk benne, hogy a folyamat az előírásoknak megfelelően zajlik majd.

A specialista ráadásul a precíz diagnosztikát követően pontosan látja majd, hogy a probléma elhárítása szervizeléssel, vagy kizárólag egy új egység felszerelésével oldható meg. A bojler csere abban az esetben is megfontolandó, ha jelenleg egy régebbi típusú vagy esetleg belső égésterű, gázzal üzemelő konstrukció van felszerelve az otthonunkban. Ilyenkor nemcsak a fogyasztás csökkentése, de a biztonság kérdése is nagyon sokat nyom a latban. Mielőtt azonban kiválasztanánk az új darabot, érdemes alapos kalkulációt végeznünk.

Bojler csere esetén mi alapján válasszuk ki az új modellt?

Ahhoz, hogy hosszútávon is megelégedéssel szolgáljon a döntésünk, feltétlenül figyelembe kell venni a háztartás vízigényét. Tudniillik akár alá-, akár túlbecsüljük azt, az a későbbiekben rengeteg kellemetlenség forrása lesz majd. Bojler csere után egy szükségesnél nagyobb tartály plusz energiafogyasztást von magával, míg egy alulméretezett egység nem lesz képes a csúcsidőben elegendő meleg vizet szolgáltatni.

Az átlagostól eltérő felhasználás esetében pedig lehet, hogy jobban járunk egy olyan modellel, ami szoftveresen képes megtanulni a fogyasztási szokásainkat. A kapacitás mellett ugyanakkor azt is tanácsos szem előtt tartani ilyenkor, hogy olyan márka mellett tegyük le a voksunkat, amihez jó eséllyel még évek múltán is könnyedén lehet alkatrészt szerezni. A bojler csere tehát nem egyszerű kérdés, ezért ha biztosra akarunk menni, mindenképpen kérjük egy szakember segítségét.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás